Gyógynövények, gyógyhatásai

Minden, amit tudni érdemes a jótékony hatású gyógynövényekről, melyeket az emberiség évezredek óta ismer és alkalmaz!

fehervirag.jpg
Mit tegyünk, míg az orvos megérkezik?


Az orvosi gyógynövényeknek gyógyszerként való felhasználásánál döntő fontosságú, hogy azokat az előírások pontos betartásával, huzamosabb ideig használjuk

Általános szabály, hogy minden beteges tünet jelentkezésénél, míg orvosi segítséget nem kapunk, a betegnél borogatást alkalmazzunk és pedig a láz fellépésénél hideg, hideglelésnél meleg borogatást. A legtöbb esetben már ezzel az intézkedéssel is sokat egyhíthetünk a betegen.

A legtöbb betegségnél mindent megelőzően ki kell üríteni a beleket. A beöntés (klisma) igen hatásosnak bizonyult.

Ha fájdalmak jelentkeznek, úgy meleg szénapelyva, vagy vizes-ecetes borogatást rakunk és a betegség megnyilvánulásának megfelelő teát készítünk egyik, vagy másik fűféléből, vagy fűkeverékből.

A meleg borogatásokat felfrissítésre vagy erősítésre, rendszerint langyos vagy hideg borogatások követik. Sápadt, vérszegény, ideg- és kedélybetegek, túlsoványak, idősebb emberek általában temperált, szobahőmérsékletű vizes borogatást kapnak, mert mint tudva van, az ideges embernél a hideg víz nem megnyugtató, hanem éppen ellenkező hatást vált ki.

Gyulladásnál 10-15 percenként váltogatva hideg vizes borogatást adunk. 

Az ágyban fekvő beteg ne legyen melegen betakarva, a lázas beteg úgy sem fázhat meg. A beteg fehérneműjét gyakran változtassa.

A teák adagolásánál tekintettel vagyunk az egyén korára, nemére, alkatára, szokásaira, életviszonyaira, stb., mint ahogy figyelembe vesszük az évszakot és az éghajlati viszonyokat is. 

Például: Egy gyenge testalkatú ember nem kaphatja ugyanazt az adagot, mint egy teljes testi erővel rendelkező.

A gyermeknek kisebb a tea adagja, mint a felnőtteknek. A tea kúra a temészet törvényit követi és így a leghatásosabb tavasszal és ősszel.

Lázas betegek, idegbajosok, vértódulásban szenvedők a teákat hidegen isszák. Melegen akkor, ha izzadást, görcs, fájdalom csökkenését, tehát gyorsabb hatást akarunk elérni.

A nők menstruáció alatt ne igyanak teát, ha csak azért nem, hogy a rendetlen menstruációt előmozdítsák, vagy a vérzést csökkentsék.

A különböző teákat általában cukor hozzáadása nélkül fogyasszuk, ha csak, mint a torok- és mellteáknál, a nyálkaoldó hatást cukor vagy méz hozzáadása által fokozni nem igyekszünk.

Ha gyógyteánkat reggeli italként isszuk, úgy citromot, cukrot, esetleg tejet is adhatunk hozzá. A gyógyteák általában, a bennük levő keserű anyagok folytán, nem mondhatók kedvelt italoknak, ha azonban tekintetbe veszi a beteg, hogy éppen a füvek keserű anyagában van a hatóanyag, mely a gyomornedv kiválasztását, a vér tisztulását is előidézi, úgy szívesebben el fogja tűrni ezt a múló keserű ízt, mely nem is olyan kellemetlen.

A tea készítéshez évente megújított gyógynövényt használunk, mert a régebbi szedések hatóanyagukból és így gyógyító hatásukból veszítenek. Legtöbb esetben-mert magunkévá tesszük a már előbb említett Bürghi-teóriát-több gyógynövény keverékét használjuk teaként, mert ezek hatásukban nem az egyes alkotórészek hatásával egyenlőek, hanem azt lényegesen felülmúlják.

A teákat három napos időszakokban, egy-két nap pihenővel vagy másodnaponként, néha csak hetenként háromszor vagy szükség szerint naponta is használjuk, így pl.: tavaszi és őszi kúráknál kezdetben naponta, egy hónap után másodnaponként. 

A vérszegénység elleni teákat egy-két naponként igyuk, a borogatásra, öblítésre, sebmosásra használandókat a szükséghez képest alkalmazhatjuk. A teákat rendesen reggel éhgyomorra, vagy étkezések után egy-két órával vegyük be. 

Vannak teák, melyeket ajánlatos este lefekvés előtt 1 órával és nem közvetlenül a könnyű vacsora után elfogyasztani. Az izzasztó fűkeverékeket renszerint este igyuk.

Ajánlatos a teákat kortyonként inni, mert ezáltal nem terheljük a gyomrot, egyenletesebb és maradandóbb lesz a felszívódás és így a hatás. 

Krónikus betegségeknél, pl. hasmenésnél, ott, ahol már minden vegyszer hatástalannak bizonyult, megfelelő teával a legrövidebb időn belül csodálatos eredményt érünk el.

A teákhoz vett gyógynövénykeverék rendes egyszeri adagja egy kávéskanálnyi, cca. három gr vagy egy evőkanálnyi, 6-10 gr 1/4 l vízhez; borogatásra és öblítésre jóval többet lehet venni (30-40 gr-ot egy fél liter vízben).





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 62
Heti: 120
Havi: 811
Össz.: 231 829

Látogatottság növelés
Oldal: Borogatás
Gyógynövények, gyógyhatásai - © 2008 - 2024 - gyogynovenyekgyogyhatasai.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »